Tanulást segítő eszközök a Freinet pedagógiában 1.rész.

A  Freinet pedagógia, tanulást segítő eszköztára kevés olyan egyedi vagy új elemet tartalmaz – amit ne használt volna  más irányzat. Viszont a  munkakártya és nyomda az, amit  Freinet alkalmazott először.
 Tulajdonképpen bármilyen eszköz használható, sőt használandó, ha azzal segíteni lehet a tanulás folyamatát.
Legalapvetőbb és legfőbb „eszköz” maga a pedagógus. Ez egyfelől hatalmas szabadság, másfelől viszont folyamatos alkalmazkodás a felmerülő problémákhoz, helyzetekhez a pedagógus részéről. S ez által permanens tanulás és fejlődés is a tanítói munka  szakmaiságát  tekintve
 A Freinet pedagógiája, az én értelmezésében, az együttműködés pedagógiája. Együttműködés viszont nem létezik találkozási pontok kapcsolódási pontok nélkül. Tehát az aktuálisan használt „eszközeimmel” ezt a találkozást kívántam mindig megteremteni.
 A Freinet pedagógia adaptálásának elején a munkakártyák használata által  kaptam ez első fontos visszaigazolást a tekintetben, hogy egy ismertetésre, feldolgozásra  szánt tananyag  egyidőben , többféle módon való „tálalása” nagyobb hatásfokkal képes teljesíteni a célkitűzéseimet.
 Amit általánosságban úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy az a célom, hogy mindenki önállóan elolvassa legalább egyszer a tananyagot, s azzal kapcsolatban legalább egy feladatot végezzen el! Hiszen az olvasás készség szintre jutása, csak olvasás útján történhet meg. Technikailag jól olvasni mindenkinek szükséges az életében, valamit arra is szüksége van, hogy legalább egyféle módon képes legyen az olvasott/ hallott/ látott új információt értelmezni magának. Minimalista  célnak tűnhet, de aki már  tanított 30 gyereket egyszerre, az  pontosan tudja hogy a lassabban,  nagyobb akadályokkal rendelkező tanulók előbb- utóbb feladják a munkát, és  elvannak anélkül, hogy valójában  dolgoznának. Persze a hagyományos pedagógiai eljárásokból is ismertem, alkalmaztam korábban, a differenciált feladatokat, viszont nem bíztam a gyerekekre a döntést a feladatok ki/megválasztásában.
 Azzal, hogy a feladatokat választhatóvá tettem, egy kikötéssel, hogy egy munkakártyát viszont mindenkinek kell választani, egyből más hangulata lett az egész folyamatnak. Hatásaiban, pedig olyan komoly fejlődést teremtett a gyerekek munkához, feladatokhoz való viszonyában a tanévek során, ami folyamatosan abban erősített meg, hogy ez az eszköz azon túl, hogy praktikus, egyszerű, többször felhasználható, valódi hatást fejt ki a gyerekek fejlődést nézve.
Ezek nagy szavaknak tűnnek, de remélem nem azok, mert a munkakártya választós feladatok nem csupán egy – egy tananyag közvetítést, hanem tanulóim önismeretét, döntéshelyzetekben való jártasság szerzését is fejlesztették,  szolgálták szinte észrevétlenül.
 Egyik fontos élményem ezzel kapcsolatban épp, egy nagyon jó képességű, munkáját odafigyeléssel végző kislányhoz kapcsolódik. Matematikából rendre olyan feladatokat választott, amik kudarccal végződtek számára. Mindig becsúszott valami apró gikszer. Javasoltam a segítség kérést tőlem, de Ő egyedül akarta elérni a vágyott célt. Egy héten áttartott a „kudarcgyűjtés”, míg a végén nagyon elkeseredett, s így egy hosszabb beszélgetésre leültünk ketten. (természetesen a teremben a többiek között, csak félrehúzódva egy a beszélgető sarokba) S elmondta nekem, hogy neki a nehezebb feladatokat kell választani, mert tőle ezt várják el. Kérdeztem, hogy ki várja el? - A szülei! Válaszolta.  Így rögtön  világossá vált számomra , hogy  teljesíthetetlen helyzet elé  került  a gyerek, S ebben a bizonytalan helyzetben ő, - nagyon érthetően-  a szüleihez igazodott, s nem a saját vágyait követte. Ezért ezt a helyzetet a szülőkkel is meg kellett beszélnem, ( négyszemközt természetesen) hogy segíteni tudják ők is tanítványomat abban, hogy merje  meghozni a a sajátvágyai szerinti döntés a feladatválasztás kérdésében  
A szüleinek abban teljes igazuk volt, hogy lányuk képes a nehezebb feladatok megoldásara, viszont attól, hogy ez követelményként, elvárásként ott lebegett a szeme előtt, leblokkolt, s képtelen volt „átugrani az akadályt”. Nagyon elfogadó, szerető szülei voltak, így könnyen meg tudtam velük beszélni, hogy lányuknak szüksége van arra, hogy lehessen „gyengébb” is. A kislánnyal meg megállapodtam, hogy a következő két hétben olyan feladatokat választ amiről tudja, hogy  „fél kézzel” is megoldja.
Nehezen, de elfogadta, s be is tartotta. Eleinte kicsit szégyellte, nem tudott igazán örülni annak, hogy simán, nagyobb feszültségek nélkül abszolválta a feladatokat, de pár nap múlva határozottan fellélegzett, és újra a régi mosolygós derűs kislány lett. Én nem szóltam neki a 2.  hét letelte  után  vártam, hogy mi  történik.  Adott magának még egy jutalomhetet. Ennek nagyon örültem, mert tudtam, hogy ez tényleg az ő saját döntése. Eddig elfogadta csak, amit a felnőttek javasoltak neki. De ezt a döntést saját maga hozta meg. S utána az történt, amit magamban  gondoltam erről az egész helyzetről . Visszatért a  nehezebb feladatok közé, viszont segítséget kért  ha elakadt, s  egyre  magabiztosabb lett  tudásában. Ha nagyon  fáradt vagy szomorú volt akkor  viszont belső akadály nélkül újra   valami könnyebbet vállat  egy-egy napon. Ő volt viszont, aki elsőként készített tanulói   munkakártyát. Ami viszont az egész osztálynak kedvencévé vált azonnal. Sokan elővették szabad idejükben, nézegetni, beszélgetni a feladatok kapcsán a saját élményeikről.
 
A munkakártya miden részlete az ő munkája,
  • képválogatása az újságokból
  • azok elrendezése
  • a háttér kitalálása megfestése
  • s nem utolsó sorban a feladatok is.

Nagyon jó érzés volt  viszontlátnom a feladatok megfogalmazásban,
  • hogy van bennük kimondottan  a szöveg elolvasást  visszaigazoló feladat,
  • kíváncsiság társak irányában(Neked mi tetszett a legjobban?)
  • Valamint a szövegtől már  tovább is lépve  a saját élmények közlésének lehetősége is.
Minden lényeges  elem megvolt benne , ami egy jó  munkakártya része. Viszszagigazolása is volt egyben, hogy a mit gondolatam átadni  a munkatárgyaimmal  sikerült is. Innentől kedvet kaptak a többiek is munkakártya készítéshez, s  bőséggel  "gyártották" is , mikor valamilyen  kedvenc, nekik tetsző anyagrésznél voltunk.  


A munkakártyák választása mindig felrázta a gyerekeket. Nem volt  minden  tanórán, de igyekeztem minden nap valamelyik  tananyaghoz kapcsolva  biztosítani számukra  ezt feladatvégzési  formát.
Ezeket magam hoztam létre az elején. Később segítséget kaptam egy nálam  hospitáló főiskolás lánytól,  KOMÁROMI KATALIN tól ,- aki mára elismerést szerzett magának az óvónők, és az  óvónőképzés körében is felkészültségével, szakmai  munkájának színvonalával.  Mamár  Őnála hospitálnak főiskolások! S  kivel aztán egy életre  szóló barátsággá  alakult a közös  munkakártya, társasjáték, és egyéb oktatási segédeszköz gyártás.
 A munkakártya praktikus eszköz, hiszen megőrzi az adott anyaghoz kapcsolódó szubjektív, érzelmi elemeket. Így hiányzó, vagy más okból az anyaggal később foglalkozó tanulónak segít „visszatalálni” az osztály légkörébe. Legfőképpen viszont ahhoz segíti hozzá  tanulót hogy kapcsolatba tudjon lépni az adott anyaggal. Találjon együttműködési pontot.. Olyan feladatot, ami számra valami  pozitív élményt jelent.
Nekem viszont egy nagyon jó szellemi játék volt. Találok-e kapcsolódási pontot hozzájuk?
 A feladatok választása, vagy épp nem választása, elutasítása azonnali visszajelzésként működött. Sokszor izgultam, hogy x vagy y tanulóm azt a munkakártyát, választja-e amit  valójában kicsit az Ő kedvéért is,  készítettem. Viszont következetesen nem szóltam bele a döntéseikbe. Ha  valaki tanácstalanul állt  ott és nem tudott dönteni akkor  arról beszélgettem vele ,hogy mi az ami miatt nem tud  dönteni. Ilyenkor  általában kiderült, hogy van egy olyan rész a feladatok között amit már nem tud  teljesíteni és ezért  nem meri  bevállalni. Ezek teremtették a legjobb lehetőséget számomra, hogy ott lépjek be  az ő tanulási folyamatába ahol valóban  neki  arra  szüksége  volt. A sikeres feladatvégzések viszont  erőt adtak számukra a   nehezebb feladatok vállalásához, segítség kéréshez.
A segítségkérés  - ezt tapasztaltam-,  az egyik legnehezebben  megtehető lépés  egy gyerek számára. Egyedül akarják leküzdeni azokat az akadályokat is, amiket esetleg nem tudnak. Ami teljesen érthető, hiszen  iskolás koruk előtt azt tanulták meg, magukról, hogy képesek voltak  megtanulni járni, beszélni, öltözködni. Ha sorozatosan kudarcuk van magukkal szemben, akkor  feladják és inkább nem végeznek el semmit  a feladatból. 
A munkakártya tehát nem egyszerűen egy  feladatlap, amin  vannak képek, kérdések, hanem  sokkal több annál. Tükrözi készítőjének gondolat és érzelmi világát. Támpontot, segítséget ad  egy  konkrét fogalom, helyzet  megéréséhez, mélyebb megismeréséhez.  Olyan plusz információkat  képes  megjeleníteni tömören , célzottan amit egy feladatlap nem tartalmaz.
 A munkakártyákra később még visszatérek, mert ez olyan  nagy terület  a  Freinet pedagógia eszköztárát tekintve, amit nem  lehet, még egy hosszabb  bejegyzéssel  sem kellő mértékben feltárni. Külön fejezetet érdemel!
 Illusztrációként Komáromi Kati barátnőmmel egyik közösen készíttet sorozatunkat választottam., valamint ennek nyomán létrehozott alkotás ami 18 éve mindig a kedvenc  tárgyaim között van a szomám polcán.  Fontos  megjegyeznem, hogy 1990es évek első harmadában készültek, amikor még nem lehetet kapni olyan  kézműves kiadványokat, amiket manapság.  A képanyag   ezért  igen nagy   jelentősséggel bírt,  az információhordozás  szempontjából . S jól mutatja  3  kártya, hogy  egyazon  témára  hogyan épült fel  a  választási lehetőség biztosítása. 5.-es tanulóknak készült, akik   már  jártasak voltak a munkakártya  használatában, ezért szövegezése ehhez idomult.